4 Évvel később
Mikrofonommal erőset bokszolok a levegőbe, a közönség őrjöng, fáradtak vagyunk, ziláltak és már szinte teljesen berekedt a torkunk a folyamatos énekléstől. Imádtam ezt az érzést. Azóta már csak ez éltet, a közönség fülsiketítő őrjöngése, ahogy tombolnak, mikor meglátnak minket. Elégedettséggel tölt el, hogy ezt értünk teszik, mutatják, hogy valamit nagyon jól csinálsz. Niall karon ragadva ránt be a fiúk ölelésébe, mind zihálva mosolygunk, ahogy haladunk le a színpadról az öltözőnk felé. Szinte egyszerre rogyunk le ki-ki maga helyére érve, én a bőrkanapét választom, csak lihegésünk hangja tölti be a kis termet.
- New York fiúk! - önt le a torkán egy hatalmas adag vizet Zayn.
- Ismét itt vagyunk! - helyesel Liam.
- És még mindig jók vagyunk! - kurjant Niall.
Amilyen gyorsan csak tudunk lezuhanyzunk és már indulunk is az öltözők felé. Miután magunkra aggatjuk a kezünk bekerülő első ruhát, már tovább is állunk.
- Jók voltatok fiúk! - kiáltják páran a terem felé haladva, ahol aláírásokat osztogatunk. Mosolyogva fogunk kezet minden elénk kerülővel, néhányan még egy gyors ölelésre is megállítanak minket. Természetesen a biztonsági őrök még mindig nem hagynak élni minket, lökdösve terelnek tovább a sötét folyosón.
- A-a fiúk először az interjú! - indít Paul minket a másik irányba, nem is értem, hogy tudott ennyi mindent beszervezni most, mikor a legfáradtabbak vagyunk, de igazán csak ilyenkor élünk. Leültetnek minket a bőr fotelbe, majd két férfi egymás fúrva teszi fel nekünk az érdekesebbnél érdekesebb kérdéseket. Válaszolgatunk, mosolygunk, ez rutin a vérünkben van már. Nem hittem volna, hogy ide eljutunk, még így 7 év után is együtt maradunk, na azt meg pláne, hogy még mindig szeretnek bennünket. Mind megváltoztunk, Louis feleségül vette Eleanor-t, ami nem meglepő, hisz ők voltak az “Álompár” mindenki szemében. Niall már 4 éve komoly kapcsolatban él Kelly-vel, jól megvannak, Perrie egyre nagyobb sztár, de szerencsére a távolság nem tudta őket szétválasztani, akármilyen ostoba pletykák is keringtek Zayn-ről, hogy megcsalta és a többi...
Liam most tervezi megkérni Danielle kezét, ami miatt mi jobban izgulunk, mint ő maga, miattam meg a fiúk folyamatosan csak aggódnak, akármennyit mondom nekik, hogy nincs azzal semmi baj, hogy én még nem találtam barátnőt. Amy után egy év kellett, mire úgy döntöttem, ismét lányra nézek, utána elkeseredetten lefeküdtem mindenkivel, hogy el tudjam felejteni őt... sikertelenül, de én jól megvagyok, hisz az igazi úton van, csak várni kell, vagy már el is vesztettem?! Nem töröm már a fejem ilyeneken, csak élek és énekelek, mert ez boldoggá tesz. Másra nem is vágyom.
Miután befejeztünk az interjút, indultunk is a dedikálásra, ami meglehetősen lassan ment le, az arcom és a karom égett, zsibadt és fájt, de továbbra is mosolyogtam. Lelkesedésem hazáig tartott, ahol természetesen totál meztelenre vetkőzve bedőltem az ágyba.
- Látom, már készültél rám - hallottam Louis nevető hangját mögülem.
- Te vén kujon, már férj vagy és még mindig utánam csorgatod a nyálad?! - ültem fel magamra húzva a takaróm.
- A fiúkkal lemegyünk iszunk egy-két sört a közeli bárban, te?! - kérdezte szemét forgatva.
Nemet intettem, túlságosan fáradt voltam az ilyesmihez, miután barátom kiment, bekapcsoltam a Tv-t és hallgattam a New York-i érdekes akcentust, majd magamra húztam a takaróm és már aludtam is.
Kipihentebben már nem is ébredhettem volna ellentétben a fiúkkal, akik még mindig a másnapossággal küzdöttek, így rám hárult a reggeli készítés feladata. Fütyörészve főztem meg a kávémat és hallgattam a fiúk szitkozódásait, mely különös örömmel töltött el.
- Louis! - rontott be Eleanor, akár egy őrült a konyhába, ahol a mi kis csoportunk küzdött a fejfájással és a rosszulléttel.
- Kérlek ne kiabálj, mert elhányom magam - tapasztotta a fülére kézét Zayn.
- Ti miért vagytok mind Louis-nál? - érdeklődött továbbá lány, most már zavart arckifejezéssel.
- Beengedtem őket, mert Harry azt mondta, csinál reggelit - bökött felém egy laza mozdulattal.
- De mit akartál mondani és hogy-hogy itt vagy? - érdeklődött Lou a lány felé fordítva székét.
- Jaaaaaaaaaa - Emelte egyre feljebb hangját a El - Terhes vagyok! - visította, amivel egy csapásra mindenkit kirántott a rosszullétből. Nagyon boldog voltam, örültem nekik.
- Istenem terhesek vagyunk! - kiáltott Louis, mire mindenki felkacagott. Én kaptam a legelőször észbe, megöleltem mindkettejüket és gratuláltam, majd helyet adtam a többi fiúnak is. Én konyha másik feléből figyeltem az események sorát, mindenki felhívta saját barátnőjét, akik maguk is átadták jókívánságaikat, Niall mindjárt evőpajtásának fogadta a lányt. Zayn szinte rögtön elvállalta, hogy vigyáz rá, ha majd kettesben akarnak lenni, akármennyire nem tűnt olyannak, Zayn imádta a gyerekeket, de Perrie egyenlőre nem akart még csak hallani sem egy gyerekről. Magukra hagytuk a boldog párocskát és ki-ki a maga dolgára sietett. Egyedül maradva, kicsit magányosnak éreztem magam ezért lementem a parkba, ahol Starbuck-os kávémat szorongatva sétálgattam ide-oda. Élveztem a napfény táncát bőrömön a közeli lombok suhogását, ahogy a szellő meg-meg simogatja az élénkzöld leveleket. Élveztem a virágok édes illatát, a játszótéren játszó gyerekek vidám nevetgélését. Elgondolkozva én is úgy terveztem hogy ilyenkor már rég egy számomra kedves személlyel tervezgetem az esküvőm, milyen szép is lenne...
Lábam akaratlanul is a közeli játszótére vitt, ahol letelepedtem egy kis padon meginni kávém maradékát.
Merengve néztem magam elé, élveztem azt a délelőttöt, igazán szép volt, amolyan kellemes, amit minden nap kíván magának az ember. Felálltam, majd poharamat a szemétbe dobva indultam újabb sétára a park tavához. Merengésemből egy lábamnak ütköző kislány rángatott ki.
- Minden rendben? - kérdeztem rámosolyogva, az aprócska teremtés alig ért a combomig, törékeny volt és arca olyan varázslatosan szép, mint egy festmény.
- Elnézést kérek bácsi - sütötte le szemét, majd felnézve összeakadt az én szememmel. Gyönyörű borostyánszín íriszében, akár az enyémben sárga pöttyök voltak felfedezhetőek, arcára pír szökött. Úgy három-öt évesnek tippeltem volna. Göndör, szőkésbarna fürtjei ugráltak arcocskája körül, mikor hátrált pár lépést.
De szemét nem vette le arcomról, furcsán komoly tekintettel méregetett, nem voltam képes levenni róla szemem, csak magamba ittam angyali szépségének minden cseppjét.
- Henrietta, kislányom, minden rendben? - hallottam egy mögüle érkező, oly ismerős hangot, hogy az már fájt. Felpillantva igazolódott minden gyanúm, Amy állt ott előttem, alig egy méterre. A levegő a tüdőmbe szorult, ahogy néztem és ő is nézett, nem hittem el, hogy tényleg itt áll előttem, titkon mindig őt kerestem a tömegben, minden nőben, őt akartam látni, de egyik sem volt fogható hozzá. Idősebb lett, de szépsége szemernyit sem fakult. Szótlanul ácsorogtam ott, már szinte vártam, mikor ébredek fel, hogy ismét egyedül találjam magam a sötét és szívszaggatóan üres szobámban. De a percek múlásával sem következett be, végül a kis angyalka törte meg a csendet Amy szoknyáját rángatva.
- Anya ő itt az apu?!....
És én ezzel búcsúzom.....
Elméletileg ez a vége, dehát ki tudja ;D
Mindenkinek köszönöm, hogy olvastatok, követtetek, pipáltatok, nem tudom elégszer megköszönni ezt a sok támogatást!!!! *-* Isteniek vagytok!!! Remélem, tetszett! Azért benézhettek, néha lesznek új one shot-ok és egyebek ^^ Még egyszer köszönöm Mindenkinek!
