2013. január 31., csütörtök

14. fejezet - Mi történik?

Halihóó!! S íme a 14. fejezet. Reméljük, mindenkinek elnyeri a tetszését a kicsit borús vég ellenére is. :)
Elizának ma van a születésnapja, ezért került fel korábban a rész, írjatok neki pár komit ajándékba! :D 
Puszi: Eliza és Bo×××

 :.Amy.:

És már csak 20 szép perc az életből...
Egyedül ébredtem, ami egyszerre volt nyomasztó és zavaros. Nem szerettem a reggeleket Harry nélkül, unalmasak és laposak voltak, nem úgy, mint a tegnap este, még mindig pír szökik az arcomra, ha belegondolok, miket tettünk. Rossz előérzettel a gyomromban, battyogtam a zuhanyzóhoz, másra nem is vágytam a buli után, mint egy jó zuhanyra. Belegondolva, még a romokat is el kell takarítanom, egész napos feladatnak ígérkezik. Magamra kaptam az első dolgot, amit találtam a szekrényben, mikor meghallottam a kintről beszűrődő dühös ordításokat. Pár percig csak füleltem, nem tudtam, ki az, vagy mi folyik kint, de a hangok nem hagytak alább, ezért kisomfordáltam. A konyhában találtam rá Harry-re, aki lángvörös fejjel szorongatta a reggeli lapot és úgy üvöltött Zayn-nel, aki egy rideg maszk mögé bújva hallgatta a fiú égtelen ordítását.
- Szerintem ezt akkor sem kéne - ingatta a fejét, fekete fürtjei még mindig vizesek voltak a reggeli zuhanytól. Nem láttam még így kikelni magából barátom, gyomromat mintha szorongatták volna, húzta egyre összébb magát bensőmben.
- Mi történik? - ácsorogtam az ajtófélfába kapaszkodva. Mindketten lassan felém fordultak. Göndörke arca csak még vörösebb lett, olyan volt, mint egy bomba, ami akármelyik  pillanatban felrobbanhat és meg is tette...
- Oh... remek, megjött az “ország ribanca”...! - hátrahőköltem, pofonként értek szavai, nem is akartam elhinni, hogy ilyet mondott nekem.
- Tessék?! - azt hittem, nem hallottam jól. Egyetlen kézmozdulattal hozzám vágta az újságot, melyet eddig olyan bőszen szorongatott. Pont időben kaptam el, mielőtt arcon talált volna. A címlapon legnagyobb megdöbbenésemre én voltam, lefényképeztek, amikor éppen elköszöntem Cam-től, mosolyogva ingattam ide oda fejem. Aki nem tudja, hogy Cameron meleg annak tényleg félreérthető a kép, ahogy a fenekemet markolássza, természetesen éppen olyan szögből lettünk lefényképezve mintha arcra puszilt csók lenne. Beleolvasta a cikkbe felhorkantam. Bensőmet méreg árasztotta el Harry és a paparazzók miatt is, hogy képzelheti azt, hogy megcsalom? Neki kellett volna tudnia legjobban, hogy ezek folyamatosan hazudnak! Hogy mer számon kérni? Én is egyre pirosabban mutattam felé az újságot.
- Na gyerünk, kíváncsi vagyok az olcsó kis magyarázatodra, te... - elharapta szavai végét, nem akartam tudni, mit is akart mondani. Kezem ökölbe szorult, próbáltam minden erőmmel elfolytani a feltörni készülő üvöltést.
- Ő itt Cameron! - mutattam a képen Cam-re kihívón tekintve Harry méregzöld szemébe, mely most árnyalatokkal sötétebbnek tűnt a féktelen dühtől.
- Szóval le se tagadod, hogy te vagy ezen a képen? - hőkölt hátra hirtelenjében.
- Nem! - dobtam újságot lába elé végig szemébe nézve - Megmagyarázom! - gesztikuláltam kezemmel, de a fiú nem is hallotta szavaim, csak állt ott a cikket bámulva lába előtt.
- És én még bíztam benned...! Tudhattam volna, hogy csak egy ugyanolyan pénz hajhász kis senki vagy, mint a többi! - levegő után kapott. Szemeimbe könnyek szöktek, próbáltam szóhoz jutni, de nem hagyta.
- Harry, hagyd, hogy megmagyarázza! - hallottam mögülem Ed erélyes hangját, mely most dühösnek tűnt. Ő tudott mindent, reméltem, hat majd Harry-re. Kétségbe estem, szemeim egyre jobban szúrták feltörni készülő könnyeim.
- Te is dugtad mi? Gratulálok, hülye kurva! Ezt sosem bocsájtom meg neked! Megölöm azt a szemetet! - rohant ki konyhából hangosan bevágva maga mögött a bejárati ajtót, utána indultam volna, de Ed megakadályozott. Erőtlenül rogytam a földre, az üresség megállíthatatlan folyamként öntötte el testem minden egyes porcikáját. Mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. Dühös voltam, kétségbeesett, szomorú és zavarodott.
- Nem sül le a pofádról a bőr? - hallottam Zayn hangját, lassan felé fordultam, de már késő volt, szemeimből megállíthatatlanul záporoztak a könnyek.
- Zayn, a srác a képen meleg! És el kell mondjam, Amy egyik legjobb barátja már több, mint 10 éve - suttogta a még mindig mögöttem toporgó vöröske.
- Istenem Harry... - nyögte Zayn, csak ekkor vettem észre az ajtóban toporgó fiúkat, akik alig a végét csíphették el a veszekedésnek.
- Utána kell mennem! - már-már sikítottam, nem akartam elveszteni, agyam szinte kikapcsolt, ahogy rohantam az ajtóhoz.
- Minnél előbb! Meg fogja keresni a srácot! És annak nem lesz jó vége! - indultak utánam a fiúk.
Kocsiba ülve aggódtam Cameron miatt és Harry miatt is. Láttam, mennyire mérges, azt a tekintetet amíg élek, nem fogom elfelejteni. Lenyeltem egy újabb zokogást és elszántam magam. Imádkoztam,  hogy még éppen időben érkezzünk.
Megálltunk az árvaház parkolójában, melyben Harry Range Rovere szabálytalanul parkolt keresztbe. Másodpercekkel később ő is előkerült, a parkoló másik végében állt egy barna hajú sráccal. Kiugrottam a még mozgó autóból és feléjük rohantam. Cam az orrát szorongatta, tekintetéből sütött az értetlenség, mikor Harry ütésre emelte öklét, hihetetlen fájdalom járta át testem.
- Ne! - sikítottam, olyan hangosan, hogy mindketten felém fordultak, még éppen időben vetettem magam Cam elé, így engem ért az ütés.
Arcomban úgy terjedt szét a fájdalom, mintha vérem szállította volna. Jobban fájt ez az egész helyzet, mint az ütés az arcomon. Kinyitva szemeim a földön találtam magam. Cameron fölém hajolt és valamit kiabált, orra még mindig vérzett. Segített felülni, bár nem tudtam, hogy kerültem földre. Harry-t hárman fogták le, bár már nem ellenkezett, olyan tekintettel bámult rám, hogy szememből ismét záporozni kezdtek a könnyek. Dadogott valamit, de nem értettem, túlságosan zúgott fejem.
:.Harry.:

Kikerekedett szemmel bámultam az aszfalton heverő Amy-t, nem jutottam elég levegőhöz, mikor a fiúk lefogtak, eleinte vergődve próbáltam kiszabadulni és odajutni Amy-hez, minden haragom elillant.
- Én.. nem... nem akartam... én... - dörmögtem, miközben a fiúk a kocsihoz taszigáltak, nem tudtam levenni szemem barátnőm arcáról.

2013. január 25., péntek

13.fejezet - Látod, nem csak te tudsz ilyet

Sziasztoook!! :D Meghoztuk a 13. fejezetet! Hogy telik az idő... Már itt tartunk. 
Köszönjük a támogatást, reméljük, tetszeni fog a rész!! :D
Puszi: Pati és Zsó ×××
:.Amy.:

Kilépve  a benti hőségből megcsapott a tél vasfoga, jeges szél süvített végig az udvaron, ahol egyedül didergett Zayn. Messziről kiszúrtam fekete alakját, ahogy a fal mellett gubbaszt, aggódva indultam el felé. Arcát halványan megvilágította a telefonjából áradó fény, kávébarna szemei furcsán csillogtak, ami megijesztett. Összehúzva Harry rám terített pulcsiját mellé léptem.
- Szia! - köszöntem félszegen lecsúszva mellé. - Jól vagy? - néztem rá tétován, mire ő csak megrázta a fejét.
- A szüleim írtak... gratuláltak... - motyogott hátrahajtva fejét. Ismertem ezt a kifejezést, nap mint nap láttam az árvaházban. Szörnyű volt nézni, tudtam, hiányoznak neki és nekik is ő. Már-már gyakorlott mozdulatokkal simítottam végig karját és mosolyogtam rá.
- Hiányoznak... Tudom - furcsán nézett rám, de elmosolyodott, amitől egyből jobb lett a hangulat - Nem tartod gáznak? Mégis csak 20 vagyok... - feküdt le a fagyos földre, felfelé fordítva tekintetét pásztázta a felettünk úszó ezer meg ezernyi gyönyörű fénypontot, amik felettünk akár apró lámpások borították be az eget, le-le táncolva tűntek el a horizonton.
- Nekem is hiányoznak! Amíg élsz, hiányozni fognak, ha nincsenek veled. Ez természetes és a többiek is érzik... csak makacsak bevallani - mondtam felnézve - Szeretném azt hinni, hogy fentről figyelnek és vigyáznak rám! Akármilyen gyerekes is ez... - leintett jelezve, egyáltalán nem tartja annak, megnyugtatott a tudat, hogy eltűnni látszik a felém érzett ellenszenve, örültem, hogy közel engedett magához, már amennyire Zayn Malik képes az ilyesmire.
- Meg fogunk fagyni, menjünk be! - mosolygott, majd felállva felhúzott a földről. Mikor elindultunk, Louis futott felénk.
Még 9 óra...
- Szerencsére itt vagytok! Akkor Niall hol a csudában van? - fogta lihegve térdét. Értetlenül néztünk egymásra, nem tudtam feldolgozni az információt.
- Niall eltűnt? - kérdeztem tétován, megerősítést várva.
- Már éjfél óta nem látta senki!
- Hagyd már Lou, Niall nagy fiú, tud magára vigyázni.. - rántotta meg a vállát Zayn, igaza volt, már nem gyerek, akárhová is ment, biztos jó okkal tette, nem aggódtunk.
Visszaballagtunk a házba, szerencsére sikerült megnyugtatnunk Lou-t, hogy ne legyen ideges; előkerül, ahogy mindig.
Még 8 óra...
Ismét a táncoló tömeg között kerestem Harry-t már hosszú percek óta. Olyan volt, mint akit elnyelt a föld. Végül Liam volt a nyomra vezető, aki az emeleti wc felé irányított.
Beérve barátom nevetve ücsörgött a kád szélén az eltűnt szőkeség hátát simogatva, aki meglehetősen kellemetlen hangokat kiadva magából hajolt éppen a wc fölé.
- Szia Amy! Vagy egy órán át kerestelek! - állt fel Harry odahajolva hozzám egy csókért.  De legnagyobb meglepetésemre csók helyett csak egy hatalmas koccanást éreztem fejemen. Rögtön a fájó ponthoz kaptam, egész koponyám lüktetve üvöltött a fájdalomtól, lassan felnyitva szemem jöttem rá, mi történt, mivel barátom ugyan  olyan pozícióban fogta fejét. Nem vette észre Niall kinyújtott lábát és szerencsésen összefejeltünk.
Még 5 óra...
Miután az utolsó vendég is hazament, nem törődve a lakás állapotával mindannyian lefeküdtünk ki-ki saját helyére, Harry pedig természetesen hozzám jött.
Még be sem értünk az ajtón de már rám vetette magát. Sosem láttam ennyire állatiasnak, ahogy ajkai nyakam finom bőréhez értek remegés futott végig testem minden egyes porcikáján. Kezeimmel erőtlenül túrtam selymes göndör tincsei köze, tőle várva támaszt. Ajkai felfelé vándoroltak, fülcimpámat óvatosan harapdálva hátráltunk az ágyhoz. Nyöszörögve élveztem, ahogy barátom az ágyra dönt, csípőjét az enyémhez dörgölve szorított az ágynak. Lábamat köré fonva csökkentettem a közöttünk lévő távot, mire torkából egy mély, elégedett morgás tört fel. Letornázva felsőjét az ágy közepére helyezett, mint prédáját leső vad kúszott utánam. Izgatott közelsége, ellenállhatatlan vágyat éreztem, mikor kibújtatott fehér ruhámból. Többet akartam belőle, az alkohol mámoros érzése csak fokozta vágyainkat, szenvtelenné tett, arra buzdított, hogy bármit megtegyek, amire eddig még csak gondolni sem mertem. Forró lehelete cirógatta melleim, telt ajkával egyre lejjebb haladva érzékeny testrészeim felé. Tehetetlenül nyöszörögtem ami láthatóan csak még jobban feltüzelte. Mély lélegzetet véve erőt vettem magamon és magam alá nyomtam Harry-t. Láthatóan meglepte e hirtelen változás, de ajkain a kaján mosoly, mely előhozta édes kis gödröcskéit egyből elárulta, nem bánja a hirtelen felbátorodásom. Ahogy kezeim alsónadrágjába csúsztattam, háta ívben megfeszült, éreztem mennyire kíván engem, ezt az éjszakát, a törődést, a vadságot. Lassan végighúztam ujjaim meredező férfiasságán, ajkait újabb elfojtott morgás hagyta el, ölébe véve ült fel, mire én csak kéjesen megnyaltam ajkaim. Smaragdzöld tekintete elhomályosodott a vágytól. Kezeit bugyimba csúsztatva simogatott, számat egy erőteljes nyögés hagyta el, elpirultam a gondolatra, hogy a szomszéd szobában meghallhatnak minket.
- Látod, nem csak te tudsz ilyet! - csókolta végig nyakamat, ízlelgette, aprón harapta és szívta megjelölve ezzel testem. Fejem akaratlanul is kissé balra fordítottam a jobb hozzáférés végett. Körömöm hátába mélyesztettem, mikor ismételten belém csúsztatta ujjait, ezzel leírhatatlan örömöt okozva testemnek. Ahogy a domború izmok mozogtak kezem alatt, testem ismét görcsbe rándult, tudta, ahogy én is,  egyikünk sem bírja már sokáig.
- Harry! - nyögdécseltem kábán hagyva, hogy már-már letépje útjába kerülő fehérneműm. A vágy és a szenvedély semmilyen más gondolatnak nem adott teret, mikor Harry teste összeolvadt enyémmel, úgy éreztem, most már semmi sem választhat el minket. Mekkorát tévedtem...

2013. január 20., vasárnap

12. fejezet - Táncoljuk!

Sziasztok!! Itt a 12. rész. Sajnáljuk, hogy késve érkezett, mostantól igyekszünk időben hozni. Patrícia művésznő is megerőlteti magát az írással kapcsolatban. :D 
Ismét köszönjük a rengeteg látogatót (immár 3.800) és a 15(!!!) rendszeres olvasót! Elképesztőek vagytok, komolyan!
Bepötyöghettek egy-két komit, mert nagyon jó látni a visszajelzéseket!
Puszi: Pati és Zsó ×××

:.Amy.:

Amíg a fiúk megcsinálták a díszítést,  Elenor, Danielle, Perrie és én megcsináltuk a tortát. Perrie inkább csak állt és nézett minket, azt mondta ő nem szeret sütni, de készségesen segített a díszítésben. A torta tökéletes lett, pont amilyennek elképzeltük. Szerencsémre Chrissie néni is nagyon sokat segített, mikor felhívtam, mert semmi sem mehetett simán: az első tortának megégett a széle.
Még 15 óra az esemény bekövetkeztéig...
Este hétkor már minden készen várta a vendégeket, a fiúk túlbuzgón rohangáltak fel-alá a házban, élénken nevetgélek valamin, miközben én és Harry éppen az égősorokat raktuk fel, mely majd megvilágítja a szobát. A buli 8 órakor kezdődött hivatalosan, úgy véltük, még rengetek időnk van, a lányok nálam gyűltek össze felöltözni és sminkelni. Nem szerettem az ilyen cécókat, de nem tudtam nekik ellentmondani. Danielle felajánlotta, hogy kifest, amit én azonnal elfogadtam. Fél óra múlva már harci díszben méregettük magunkat a tükörben, sikerült elfogadható külsőt varázsolni nekem, amiért nagyon hálás voltam. Kint a bulizók halk moraját lehetett hallani és a zenét, melyet különböző előadók játszottak.
- Nos lányok, készen vagytok a “Nagy belépőnkre”? - Mosolygott Perrie gyönyörű vörös ruhájának szélét igazgatva. Még egyszer, utoljára meglestem magam a tükörben, boldog voltam, hogy megvettem azt a fehér ruhát, remek alkalom kínálkozott ma rá, hogy felvegyem. Egyenként kilépkedtünk a szobából; elől ment Perrie, aki egyből rátalált szerelmére a tömegben, mögötte Danielle testhez simuló kék ruháján lévő kövek meg-meg csillantak, ahogy átosont a nappalin a konyhában ácsorgó Liam-hez, mögötte Elenor, aki akár egy modell mosolyogva lépkedett 8 cm-es magassarkújában, hátán szív alakban kivágott narancssárga ruhát viselt. Minden szem ránk szegeződött, ahogy egyenként kivonultunk. Hátul én talán kilógtam a modell szépségű lányok sorából, de cseppet sem bántam, hiszen ha Harry így szeret, akkor feleslegesen törném magam. Hátulról elkapott egy izmos, teletetovált kéz, megforgatott és kit látnak szemeim, Ed pásztázott végig ajkain azzal a szokásos meleg mosollyal, melybe most egy leheletnyi huncutság is férkőzött.
- Muszáj lesz egyet táncolnom ezzel a bombázóval! - Nyomott két puszit arcomra üdvözlésképpen. Arcomba tódult minden vér, mellette még ha zavarban voltam, akkor is képes voltam normálisan viselkedni; ezt imádtam benne.
- Ezt bóknak veszem! - Mosolyogtam rá, most meglepően aprónak tűnt, hogy magassarkúban voltam, közel egy magasak voltunk a maga 174cm-jével. Két kart éreztem lazán derekam köré fonódni.
- Csak nem el akarod hódítani az én gyönyörűségem? - Csintalankodott Harry csókot nyomva arcomra. Meglepően kiöltözött, bár körbenézve inkább Ed volt alul öltözött. Mosolyogva üdvözölte egymást a két barát egy ölelés keretében.
- Gratulálok a második albumhoz, Harry! Csak nehogy a fejedbe szálljon a siker! - Nevetett fel a vöröske, majd felém kacsintva eltűnt a tömegben. Ekkor jutott eszembe a kezemben szorongatott ajándék, melyet még napokkal ezelőtt vettem barátomnak.
- Gratulálok - pirultam el mélyen, átadva neki az aprócska dobozt, mely a papír repülőt formázó nyakláncot rejtette. Mosolyogva nyitotta ki a dobozkát és elámulva emelte ki az ékszert.
- Na, tetszik? - kérdeztem arcát fürkészve.
- Elképesztően! Köszönöm! - tapasztotta ajkát az enyémre, nyelvét lassan végigsimított alsó ajkamon forró, erotikus táncba hívva nyelvem. Testemet elfogta az a megmásíthatatlan bizsergés, melyet Harry érintése okozott, karjaimmal selymes göndör tincseibe túrtam hagyva, hogy derekamra font kezével annyira  lecsökkentse a közöttünk lévő távot, amennyire csak lehet.
- Amy! - nevem hallatán megugrottam, elpirulva konstatáltam, hogy Perrie minket figyel - Nem akarom megszakítani... amit éppen az előbb csináltatok, de el kell kérem a barátnődet - fogott karon Harry-hez intézve szavait.
Még 14 óra...
Niall még a tortáról is megfeledkezett, annyira belemerült a Holly-val való csevegésbe, ami tőle igazán meglepő, elvégre mégis Niall-ről van szó. Ámuldozva bámulta mindenki a művünk és mi elégedetten konstatáltuk, hogy örömet szereztünk a fiúknak. A One Direction, Ed és Justin is megörvendeztetett minket egy-egy dallal, csodálva hallgattam végig minden egyes számot, nem hittem a fülemnek: egytől egyig igazán tehetségesek voltak. Élveztem, hogy új emberekkel ismerkedhetek meg és barátom készségesen bemutatott mindenkinek, meglepődtem amilyen kedves volt mindenki. Mindig más gondoskodott a jó hangulatról, bár ezt az idő elteltével az alkohol is megtette.
Még 12 óra...
Aki bírta még szusszal, az a parkettnek kialakított nappaliban táncikált, a többiek ülő helyet keresve maguknak bandukoltak ide-oda kezükben egy-egy poharat tartva. Késve ugyan, de Andy is megérkezett, átadta jókívánságait a fiúknak, majd leállt Liam-el és Danielle-el csevegni.
- Nem szeretnél leülni? - súgta fülembe barátom, vagyis inkább kiabálta a hangos zene miatt. Nemet intettem, meglepő módon még semmi bajom volt, bár most egy kortyot sem ittam, ami nem mondható el a társaság 90 százalékáról.
-Táncoljuk! - húztam Harry-t a táncparkettre, aki ugyan botladozva, de követett. A zene ritmusára kezdtünk el ide oda mozogni, mosolyogva karoltam át nyakát, meglepő módon minden One Direction tag követett minket barátnőik kíséretében. Louis felkapott egy, a dohányzó asztalon heverő mikrofont.
- Mindenkit... - ekkor vette csak észre, hogy fordítva fogja, mindenki nevetni kezdett, mire ő csak vállat vont és megfordítva a mikrofonját beszélni kezdett.
- És még nem is ittam olyan sokat! - kezdte mélyreható beszédét, megnevettetve mindenkit. - Nos, köszönjük mindenkinek, hogy eljöttek! - vette elő az inge zsebébe gyűrt papír lapot - Hatalmas köszönettel tartozunk a feleségeinknek, amiért lényegében mindent megszerveztek életképtelen férjeik helyett - forgatni kezdte a kezében tartott lapot, melyre, felteszem a köszöntőjét írta, majd lemondón háta mögé hajította azt - Ezek a nők... de ha már itt vagyunk, el kell mondanom Amy-nek, hogy Harry az enyém, meg se próbáld ellopni! Hát, mindenkinek jó bulit kívánok és alkoholban gazdag újévet, sok sok vodkával töltött húsvéti tojást és a többit! - hajolt meg színpadiasan, mire mindenki tapsikolni kezdett, én személy szerint Harry-re támaszkodva nevettem Louis őrült stílusán.
Még 10 óra...

2013. január 12., szombat

11. fejezet - Buli

Sziasztok!! Meg is hoztuk a 11. fejezetet!!! Mindenkinek meg szeretnénk köszönni a 13(!!!!) rendszeres olvasót, a több, mint 3.200 oldalmegjelenítést, a komikat és a pipákat! Nagyon-nagyon sokat jelentenek! Reméljük, tetszeni fog Nektek ez a fejezet is.
Puszi: Pati és Zsó ××         
:.Harry.:

Egy hatalmas sikítás rángatott ki kellemes kis álomvilágomból, rég nem aludtam ilyen jót, a tudat, hogy Amy ott fekszek mellettem leírhatatlan nyugalmat adott, visszagondolva az éjszakára tökéletes volt, ahogy faltuk egymás minden egyes porcikáját, még mindig beleborzongok az emlékekbe. Ki akart ugrani a szívem a helyéről, nem tesznek jót neki ezek a reggeli ébresztők, mostanság rengeteg stresszben van részem-részünk az új album miatt, már nagyon várom a rajongók véleményét és itt van az újdonsült barátnőm is, az a rengeteg rádiós szereplésre való felkérés, a tv, a sajtó. Napom nagy része aggódással és idegességgel telik ezek miatt, mindet lemondom, nem akarom ezzel stresszelni őt, de mindennek ellenére mégis én érzem magam a világ legboldogabb emberének. Minden erőmet összegyűjtve ültem fel barátnőm ágyában, de a látvány, ami fogadott kicsit sem tetszett. Amy az ágy végében ácsorgott anyaszült meztelenül, ajkai még mindig el voltak nyílva az előbb hallatott sikítástól,  kezeivel próbálta menteni, ami menthető, takargatta formás idomait. Barna őzike szemei most ijedten meredtek az ajtó irányába, ahol az én kedves Niall barátom állt, akit jelen pillanatban seggbe tudtam volna rúgni. Bambán lesett állal bámulta barátnőm meztelen testét. Pulzusom az egekbe szökött, és a leggyorsabban kezem közé akadt tárgyat hozzá vágtam, legnagyobb szerencséjére ez csupán csak egy párna volt, de ez bőven elég volt ahhoz,  hogy kizökkenjen és ne bámulja úgy Amandát, mintha muszáj lenne. Kipattantam az ágyból és tarkón fogva a nálam jóval kisebb szőke kis ördögöt a nappaliba toloncoltam bevágva mögöttünk az ajtót. Fájdalmasan felszisszent, ahogy magam felé fordítottam.
-Normális vagy?! Nálad kopogni luxus? Te... - Elborította agyamat a köd, legszívesebben belevertem volna a fejét a konyhapultba. Mint egy kutya, behúzott füllel és farokkal kezdett hátrálni, csakhogy én nem eresztettem egészen addig, amíg Zayn meg nem ragadta karom és nem rántott rajtam egy akkorát, hogy majdnem eltanyáltam a nappali padlóján. Ekkor vettem csak észre a kisebb tömeget, akik ott ácsorogtak: Louis, aki eltakarta Elenor szemét, Perrie, aki flegmán nézett rám, Liam és Danielle, akik feszengve tekintettek hol rám, hol Niall-re. Zayn még mindig olyan szorosan fogta csuklómat, hogy aggódtam, leáll a vérkeringés az ujjaimban, kávébarna szemei villámokat szórtak, ahogy az ajtó felé lökött.
- Mi a franc bajod van?- értetlenkedtem.
- Csupán annyi kedves barátom, hogy nem az a legkedvesebb vasárnap délelőtti programunk, hogy a te meztelen seggedet nézessük a barátnőinkkel!- Ekkor koppant, hogy anyaszült meztelenül ácsorgok már jó pár perce a hét fős kis társaság előtt, ami engem cseppet sem zavart, de a fiúknak nem igen tetszett. 
:.Amy.:

Magamra kaptam az első ruhát, amit találtam a szekrényemben, vérvörös arccal öltözködtem, Harry előtt nem voltam szégyenlős, de Niall egy teljesen más tészta volt. Hallottam mindent, ami kint történt, ezért próbáltam meg minnél jobban sietni; felkaptam a kedvenc pokrócom és hangtalanul barátom  mögé osonva derekára kötöttem, a művelet végére már mindenki engem nézett, de miután megérkeztem, sokan a konyhába száműzték magukat jelezve, ők nem kérnek ebből a balhéból. Romantikusabb reggelt is el tudtam volna képzelni, de semmi sem mehet simán vele, nem bántam még az ilyen kalandokat sem. Zayn hálásan pislantott rám Perrie oldalához lépve őt mulattatta az esemény, csak mosolyogva, egyetlen kézmozdulattal üdvözölt, és én is viszonoztam a gesztusát. Niall nem nézett a szemembe, csak a földet pásztázta, láttam rajta, hogy nem fog tudni egy épkézláb mondattal sem előrukkolni.
-Sajnálom Niall! - Öleltem meg bűnbánóan, mire a szobában szinte megfagyott a levegő. Miután elengedtem, mindketten értetlenül meredtek rám, Harry egyenesen felháborodva. - Niall kopogott, nem is egyszer, az már a mi hibánk, hogy nem voltunk képesek észhez térni! - Hordtam le barátom, aki csak egy furcsa mosoly kíséretében kifújta a levegőt. Niall minél előbb elhagyta a szobát és csatlakozott a konyhában reggeliző tömeghez.
-Hát én meg nem tudlak érteni, ő kukkol és te kérsz bocsánatot. - Fonta keresztbe karját kidolgozott mellkasa előtt, hirtelen nem tudtam levenni szemem testéről, külön erőfeszítésbe telt, hogy szemébe nézzek. Közelebb léptem hozzá és átöleltem apró puszit nyomva madár alakú tetoválására. Hatalmas sóhajtás tört elő belőle, melyet csak egy mosollyal nyugtáztam.
-Ha ezt folytatod, muszáj leszek ott folytatni, ahol abbahagytuk tegnap! - Ölelt át belesuttogva hajamba. Végigfutott a gerincemen az a már jól ismert bizsergés.
-Én nem akarok semmit megzavarni vagy ilyesmi, de nem véletlenül akartunk titeket felkelteni - Mutatott a konyha felé Liam. 
-Ha lesz két szabadnapunk ígérd meg, hogy a házamban töltjük! - Morgolódott Harry a konyha felé húzva, tőlem csak egy bólintásra tellett. Nem is mertem belegondolni, hogy ha ez a ház ilyen kupis volt, akkor Harry-é hogy nézhet ki. A konyhába érve letelepedtünk a beszélgető tömeghez, Danielle elénk rakott egy-egy bögre teát mondva: Muszáj megkóstolnunk az ő különleges gyógyteáját. Kicsit feszélyezve éreztem magam az előbbi jelenet miatt, de a többiek mintha már el is felejtették volna. 
-Akkor gyerekek, kiket hívjunk meg a buliba? - Kérdezte Zayn, egy kék tollat kocogtatva az előtte heverő jegyzet füzeten.
-Buli? - Kérdezett vissza Harry, mint aki nem érti a helyzetet.
-Partytime!! - Kiáltott Louis izgatottan, mire mindenki nevetni kezdett.
-Ünneplünk! - Mosolygott Niall lepacsizva Lou-val. Végül mind mosolyogva vetettük bele magunkat a buli előtti készülődésbe, Zayn és Perrie az embereket hívják meg, Louis és Elenor díszít, Liam és Danielle lesz a zene szolgáltató, Niall úgy döntött, meghívja az előző buliban megismert barátnőm, Holly-t, hogy ne neki kelljen egyedül foglalkoznia az italokkal, mi Harry-vel egy elég egyszerűnek tűnő tételt választottunk, az ételeket. Biztos voltam benne, hogy jó lesz a buli, hisz már most is fantasztikusan éreztem magam. Eleanor apró kézmozdulatokkal jelezte, hogy menjek ki vele a nappaliba, úgy, hogy más ne vegye észre kiosontunk. 
-Mit szólnál hozzá, ha sütnénk a fiúknak egy tortát? - Kérdezte suttogva.
-Ez egy fantasztikus ötlet! - lelkesedtem mosolyogva.